Egyik hatodikos tanítványom egyszer egy bonyolultabb nyelvtani feladatnál nagyot sóhajtott, és letette a ceruzát, mondván, ő ezt úgysem tudja megoldani. Végül is neki az anyukája is megmondta, hogy semmi nyelvérzéke nincsen, lehet, hogy nem is az ő gyereke.

Teljesen elképedtem! - Hogy mondhat anyukád ilyet?

- De hát anyának annyira könnyen megy a nyelvtanulás, nekem meg egyáltalán nem. Azért mondta, hogy nem őrá ütöttem, az tuti.

Szerinted ez a lány el fogja nekem valaha is hinni, hogy ő is meg tud tanulni angolul?

Akkor sikerülni is fog! Hogy honnan tudom ezt ilyen biztosan? Tapasztalatból. Tanítványaim közül előbb sikerült az olyanok nyelvvizsgája, akik hittek magukban, és esetleg kevesebbet készültek, mint azoké, akik "halálra tanulták magukat", de azzal az érzéssel mentek nyelvvizsgázni, hogy "Ez nekem úgysem sikerülhet!"

Ezzel nem arra akarlak biztatni, hogy elég, ha hiszel magadban, tanulnod nem kell! Elégnek nem elég, de feltétlenül szükséges!

Én 2007 elején meg voltam győződve róla, hogy egy bizonyos iskolában fogok tanítani. Nyár elején meg is kaptam az állást úgy, hogy hivatalosan még ki sem írták a pályázatot. Az állás amúgy azóta is az enyém, véglegesítettek is, és a gyerekek már nagyon várják, hogy a babázás után visszamenjek hozzájuk. :)

Szerintem nem csak a közoktatásban kell vigyázni a címkékkel, oda kell figyelni nyelviskolában vagy magántanárként a diákkal szemtől-szemben is. Meggyőződésem, hogy sokakat, akiknek a céljuk, szorgalmuk, kitartásuk megvolt az angol tanuláshoz, úgy segítettem hozzá  a sikeres nyelvvizsgához, hogy egyszerűen hittem abban, hogy meg tudják csinálni, és megerősítettem őket is ebben a hitükben. Felcímkéztem őket, mint sikeres nyelvtanulók!

Amikor az első munkahelyemen, egy általános iskolában elkezdtem dolgozni, kaptam egy hatodikos csoportot, sok jó képességű gyerekkel, akiknek én voltam a hetedik angoltanáruk. Ráadásul az elődömet rettenetesen utálták, és az elején folyton azt mesélték nekem, milyen jobbnál-jobb dolgokat eszeltek ki, hogy Á. nénivel kiszúrjanak. Egyszer megelégeltem a dolgot, mondtam nekik, hogy Á. néni és a többiek voltak a múlt, én vagyok a jelen és a jövő, mindegy mi volt eddig, helyrehozzuk a hibákat, megtanuljuk, amit kell, de innentől csak előre fogunk nézni.

Eltelt három év, megismertük, a többséggel meg is szerettük egymást. És nagyon jó érzés volt, amikor egyikük a ballagásuk utáni nyáron azt írta nekem e-mailben, hogy megismerkedett egy angol anyanyelvű emberrel, és most ébredt rá, hogy: Jé, ő tud angolul beszélni! Ennyit írtam válaszul: Én mondtam! :)

Nagyon sokan a nyelvtanulók közül ugyanazzal a problémával küzdenek: például megértik a beszédet és az írott szöveget, de félnek megszólalni idegen nyelven. Van egy jó tanácsom a probléma megoldására:

Végy egy darab papírt, és írd fel az összes olyan negatív gondolatot, érzést, félelmet, ami a nyelvtanulással kapcsolatban eszedbe jut.

Aztán egy másik darab papíron tudatosan fordítsd át az összes negatív állítást pozitívra. Ha például az első lapra azt írtad, hogy „Félek megszólalni idegen nyelven.” Akkor most a második lapra írd azt: Bátran megszólalok idegen nyelven!” Aztán a saját különbejáratú pozitív állításaidat ragaszd ki egy olyan helyre, ahol sok időt töltesz. Ha néha önkéntelenül elbambulsz ezeken a mondatokon, előbb-utóbb természetessé válik, hogy az agyadban felbukkanó negatív gondolatokat automatikusan pozitívra váltsd. És akkor már el is fogod hinni őket. Onnantól pedig nem sok akadály lehet előtted…

Amelyik feljut a toronyba, mert nem hallja meg mások negatív megjegyzéseit? Vagy az, amelyik már az első nehézségnél visszafordul, mert mindenki azt mondja: "Ezt úgysem tudod megtenni!" ? Találtam egy megrendítő videot a hozzáállás fontosságáról:

Egy életre szóló (nyelv)lecke

Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. A feladat az volt, hogy egy magas toronyba kellett feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt. Elkezdődött a küzdelem, de a nézők közül senki nem hitt abban, hogy akár csak egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: „Oh, de fárasztó!!!“ “Sosem fognak feljutni!“ „Semmiképpen nem sikerülhet, a torony túl magas!“ "Minek erőlködnek!"

A békák elkedvetlenedtek, egyesek kezdtek lemaradozni, de néhányan mentek tovább. A nézők pedig csak kiabáltak: „Ez túl fárasztó! Senki nem fog feljutni!“ Így aztán egyre több béka meg is gondolta magát és visszafordult. Csak egyetlen béka haladt tovább kitartóan, ő egyáltalán nem akarta feladni!

Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára! Akkor a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt !!!

A tanulság? Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták, mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol! Gondolj mindig a szavak erejére, mert bármit hallasz vagy olvasol, befolyásolja tetteidet!

Tehát: LÉGY MINDIG OPTIMISTA!

És leginkább: Légy egyszerűen SÜKET, ha valaki azt mondja, hogy nem tudod megvalósítani álmaidat!