Sokszor olvasgatom Vida Ági bejegyzéseit a GAZDAGMAMI nevű oldalán. Nemrég ő tette fel a címben olvasható kérdést, én meg arra gondoltam, itt írom le a válaszomat.

Amit mindenkinek tudnia kell rólam, az az, hogy akkor tudok a gépen dolgozni, amikor a kisfiam alszik, a nagylányom pedig oviban van. (Vagy este későn, de olyankor nekem már nem igazán fog az agyam.) Viszont a jó ötletek nem csak akkor jönnek, amikor az én kicsikém a maga fél órácskáira lehunyja a szemét - ezért mindig van a kezem ügyében jegyzetfüzet. Bármi eszembe jut napközben, legyen az egy bejegyzés témája, egy elintézendő dolog vagy valami, aminek a neten kellene utánanézni, csak felírom, aztán amikor odajutok, nem kell gondolkodnom rajta, mit is akartam.

De hogy ne látszódjak túl tökéletesnek, elárulom, hogy több jegyzetem is van. Sajnos. Így néha azzal kell töltenem a drága időt, hogy keresem, melyikbe is írtam, amire épp szükségem van. Szóval van még hova fejlődnöm...

És végül az interjú harmadik része:

Kriszta, vannak kint magyar barátaid?

Mint említettem, az essexi faluban nem volt lehetőség magyarokkal találkozni, így az első év nemzetközi kapcsolatok építésével telt, illetve a fehérvári barátaimmal találkoztunk néha, mivel ők messze laktak tőlem, Londontól északra, ezért ritkán tudtunk közös programokat szervezni. Amint ideérkeztem Cambridge-be meglepett, mennyi magyar szót hallottam szerte a városban és a kör azóta is egyre bővül. Csatlakoztam a Cambridge-Szeged Társasághoz, amely az egyetemen működik és sok jó programot szerveznek, ahol ismét van lehetőség magyarokkal találkozni!

Kell-e / számít-e kint a nyelvvizsga?

Nyelvvizsga nem számít itt kint, a nyelvtudás viszont igen. Minden munkához, még a takarításhoz is elvárnak bizonyos fokú tudást. És persze Neked is fontos, hogy megértsenek és megértesd magad. Enélkül nehéz boldogulni. Minimum középfokú nyelvtudással érdemes belevágni, mert  sok hivatalos ügyet egyedül kell intézni: bankszámlanyitás, National Insurance Number (angol TAJ szám) igénylése, albérleti és munkaszerződés aláírása, stb. Egyik sem bonyolult, de az ügyintéző kérdéseire illik tudni angolul válaszolni, ha már ebben az országban szeretnénk letelepedni.

 Kell-e tudni az angol nyelvtant?

A nyelvtant a mindennapi életben nem kell tudni. DE! Sosem úgy tanuljuk a nyelvet, hogy szavakat rakosgatunk egymás után rendszer nélkül, tehát aki nyelvet tanul, az szabályokat is tanul. Ahhoz, hogy itt boldogulj nem kell nyelvvizsga, csak a használható nyelvtudás, a kommunikáció alapú tudás szükséges. De az elengedhetetlen.

Mit tegyen az, aki fél megszólalni angolul?

Aki fél megszólalni, azt bátorítani kell. A legfontosabb, hogy el kell hinni, hogy senki sem perfekt angollal születik. Amúgy a szigetlakók nagyon türelmesek, megvárják, amíg befejezed a mondandódat, nem vágnak közbe, még akkor sem, ha keresed a szavakat. Egyik legfrissebb élményem egy bankban volt, amikor előttem egy indiai férfi kézzel-lábbal próbálta elmutogatni amit szeretett volna, és az ügyintéző végighallgatta, segített neki. Tehát nem kell félni, de ha külföldre szeretnél költözni, akkor magabiztosság és jó kommunikációs készség szükséges mindenképpen. Ez persze nem jelenti azt, hogy perfektnek kell lenni nyelvtanilag, a lényeg az, hogy el merjük mondani, amit szeretnénk, merjünk kérdezni és segítséget kérni, mert az angolok tényleg segítőkészek. (néha túl sokáig is állnak a kereszteződésben, mert túl udvariasak és egymásnak akarnak utat adni – szintén megtörtént eset! :-))

Mit dolgozol? Mesélj egy napodról!

Live-in nanny vagyok, ami azt jelenti, hogy a családdal élek, bár teljesen külön lakrészem van. Reggel hétkor keltem a lányokat, reggeli, indulás az iskoláikba. Cambridge-ben mindenki bicajozik, így mi is ezzel szeljük át  a várost, mivel a két iskola teljesen más irányban van. 9 után hazaérek, elviszem a kutyust sétálni és fél 11 körül pihenőidőmet töltöm egészen délután háromig, amikor ugyanez visszafelé lezajlik. Este hétig dolgozom, amikor is vacsora, fürdés és fogmosás után „átadom” őket az időközben hazaérkezett szülőknek és a meseolvasás már az ő feladatuk (ki nem hagynák Harry Potter százszor elolvasott könyveinek egyetlen fejezetét sem! A lányok már kívülről fújják az összes kötetet, de nem unják meg! :-) A hétvégéim pedig szabadok.

Mit csinálsz szabadidődben?

Hétvégén kirándulok, utazgatok a környéken, illetve az első hónap a múzeumok, képtárak látogatásával és a város felfedezésével telt. Most szeretnék elvégezni egy óvónőképző tanfolyamot, ami itt teljesen online, de szükséges hozzá egy gyakorlati hely. Néhány része a vizsgának letehető gyakorlati hely nélkül is, ezeket a tanfolyamokat végzem most. Amúgy bármilyen tanfolyamot el lehet végezni, barkácsolástól a műkörömépítésig viszonylag olcsón.

Meséld el a legjobb élményedet!

Nagyon sok jó élményem van, nehéz kiragadni egyet de talán az egyik legjobb, ami nemrégen történt: amikor először ideköltöztem Cambridge-be, találtam egy hangulatos éttermet, ami olcsó és nagyon finom ételeket kínál. Az egyik pultoslány akcentussal beszélt, de mivel angolul társalogtunk, nem gondoltam semmit. Aztán egy másik alkalommal egy barátnőmmel magyarul beszélgettünk, tanakodtunk, mit is együnk, erre a pultoslány kiszól nekünk: „Sziasztok Csajok, mit adhatok?” Majd' elájultam a döbbenettől, hányszor ettem már ott az elmúlt hetekben! :-) Végül a szünetében odajött hozzánk és számot, email címet cseréltünk, azóta is összejárunk és az ő baráti társasága már a miénk is! :-)

Hosszú távon mik a terveid? Hazajössz? Végleg kint maradsz?

A legnagyobb problémám az, hogy nem látok Magyarországon perspektívát. Amikor otthon éltem, nem tudtam, hogy ha dolgozom X összegért, akkor X év múlva hol fogok tartani, hol és miből fogok megélni. Itt kint biztonságban érzem magam anyagilag, tudom, hogy az árak bár itt is emelkednek évente, de kiszámíthatóbb az életem, tudok tervezni, tudom alakítani az életem. Nem szándékozom hazaköltözni, viszont a nyugdíjas éveimben szívesen elüldögélnék a Balaton partján a kis házikómban és etetném a hattyúkat, pont mint régen, amikor kislány voltam...

Köszönöm a beszélgetést!

A Szücs Krisztával, Angliában élő egykori kolléganőmmel készített interjú második részét olvashatjátok ma:

Mi volt a legfurcsább, amikor kiköltöztél? Mi hiányzik az itthoni életből a legjobban?

Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden furcsa volt. Az emberek sokfélesége, akcentus, kultúra, szokások, a baloldali közlekedés és a fordított gondolkodásmód, az ételek (a sápadt, íztelen, paprika nélküli kolbász majdnem ehetetlen kategória), a párolt zöldség szintén íztelen, viszont van online magyar bolt és Magyarok Boltja Londonban, itt Cambridge-ben is, és persze otthonról is érkezik a túró rudi, gyulai/csabai kolbász és Balaton szelet szállítmány rendszeresen. :-) És azért az angol konyhában is találunk különleges, finom dolgokat (gravy mártás, yorkshire pudding, a sokféle desszert, süti, keksz...-)

Mennyire drága Angliában a megélhetés?

Mielőtt kijöttem, csak legendákat hallottam, hogy mennyire drága az élelmiszer és az utazás a szigeten. Való igaz, a vasút a legdrágább Európában, de a szolgáltatás általában jó. Viszont az angolok egyáltalán nincsenek felkészülve a télre, a téli autógumi ismeretlen fogalom, pár centis hóesés után megbénul a sziget – nem hittem el, de igaz. Az élelmiszerek tekintetében minden relatív. Ideérkezésem első hetében még átváltottam az árakat forintra – nos, ezt nem kellett volna, hamar le is szoktam erről. Ugyanis otthoni mércével mérve az árak magasak, ám az itteni bérekhez viszonyítva nem azok. Csak egy példa a megélhetéssel kapcsolatban: ha valaki naponta 80 fontot keres (minimálbér), a heti lakbére egy nagy házban lévő szobára heti 80 font rezsivel, internettel együtt, és ha ételre elkölt heti 50 fontot (de ekkor már minden nap étteremben ebédelt), akkor is majdnem négy napi fizetése megmarad tisztán. De a benzin itt is drága, és bár autót lehet venni 300 fontért is, a biztosítás sokba kerül. Míg otthon a forgalmival vezetheted akárki autóját,itt csak azt az autót vezetheted, amire biztosítva vagy. A fiataloknak a legdrágább a biztosítása a nagy kockázat miatt, de később alacsonyabb lesz évről-évre a kötelező biztosítás.

Milyen tévhitek élnek bennünk Angliával kapcsolatban?

A legfontosabb: NEM ESIK ÁLLANDÓAN ÉS MINDEN NAP! :-) Tény, a tenger miatt párás, nehéz a levegő, és gyakrabban esik, mint Magyarországon, de ritka az olyan nap, amikor egész nap szakad. A változékony időjárás inkább jellemző: egy nyári napon tízpercig tartó út során napsütéses időben indultam el, sehol egy felhő, majd elkezdett zuhogni és mire az iskoláig elértem, megint kisütött a nap. A konklúzió: mindig legyen nálad esőkabát vagy köpeny. Az esernyőket viharos időben nem tudod használni és egy-egy zivatar után minden utcai szemetes tele van kifordult esernyőkkel..

Hogy érdemes angliai munkát keresni? Te hogy indultál?

Először megpróbáltam állásokra jelentkezni amit az interneten találtam. Persze nem jött válasz, hiszen nehéz otthonról itteni munkát találni. Ahhoz először kell lakás, hogy munkát tudj szerezni. De persze nagy lutri kijönni a bizonytalanra, így az ügynökségeket ajánlom azoknak, akik biztos munkát szeretnének. Természetesen a munka jellegétől is függ, hiszen egy jó szakmunkás itt pillanatok alatt el tud helyezkedni (szobafestő, manikűrös, fodrász, autószerelő stb).Egy szobafestő barátom naponta 100 fontot keres, másfél év után szeretné elindítani a saját vállalkozását. Nem lehetetlen tehát, de türelmesnek kell lenni, és szorgalmasan dolgozni akár vasárnap is.

Én egy fehérvári nanny ügynökségen keresztül jöttem ki, nekem fontos volt, hogy ha már belevágok, akkor az állásom biztos legyen. A család a reptéren várt, tehát nem kellett tömegközlekednem sem, főleg egy idegen országban.. A nanny lehet live-in és live-out is, utóbbi háromszor-négyszer többet keres, előbbi azért kap kevesebbet, mert a szállás és az ennivaló biztosított a számára.

A blogszülinap alkalmából még egy ajándékot adok nektek. Interjút készítettem egy volt kolléganőmmel, Szücs Krisztával, aki jelenleg Angliában él és dolgozik. Nagyon tanulságos olvasnivaló. Ezúttal ez első részét fogadjátok sok szeretettel:

Mesélj magadról!

Keszthelyen, a Balaton partján születtem, az általános iskolát és a gimnáziumot is ott végeztem, majd a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán szereztem angol nyelvtanár, brit és amerikai irodalom tanár illetve kommunikáció (újságíró) szakos diplomát 2006-ban. Négy évig nyelviskolákban és általános iskolában tanítottam általános és business szaknyelvet, illetve egy  magazin riportere voltam.

 Milyen élményeid, emlékeid vannak a tanítással kapcsolatban?

Nagyon élveztem a tanítás minden percét, sok kedves kollégával kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, sikereket értem el a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel, csakúgy mint a felnőttekkel, akiktől a mai napig érkezik visszajelzés sikeres nyelvvizsgákról. Mivel a diploma után két évig csak felnőttekkel foglalkoztam, nagy váltás volt számomra a gyermekek világa az általános iskolában, de szerencsére megtaláltam velük a közös hangot és hamar kialakult a jó kapcsolat köztünk, megfogadták, amit tanácsoltam nekik, és szülőktől kaptam olyan visszajelzést, hogy az addig minden iránt teljesen érdektelen nyolcadikos fiuk a szabadidejében a gép előtt ül és a kedvenc zenekaráról szóló cikkeket fordítja. (ez volt ugyanis az egyik szorgalmi házi, hogy bármiről hozhatnak eredeti szöveget és általuk készített fordítást.) Ez a feladat igazán motiválta őket, később már versenyekre vittem néhányukat, ahol szintén sikereket értek el. Ezek azok az élmények, amely miatt megéri ezt a pályát választani. De még számtalan hasonló történt a négy év alatt.

 Szerinted az iskolai nyelvoktatás mennyire hatékony? Miért? Hogyan lehetne esetleg még hatékonyabbá tenni?

Az általános és középiskolai nyelvoktatás (tisztelet a kivételnek, vagyis azon kollégáknak, akik nem ezt a módszert követik), sajnos még mindig a „diktálom-fordítsd le” „olvasd el – fordítsd le”elvet követi. Nem csoda, ha a tanulók elveszítik a lelkesedésüket és az óra unalomba csap át. Jó lenne warming-up-pal indítani az órákat, némi ráhangolódás, persze angolul, egy kis játék, scrabble, word chain, akármi, ami motiválja őket. Utána lehet rátérni a fő anyagra, de azt is változatosan, nem minden alkalommal ugyanazokat a feladattípusokat adni, hanem variálni őket. A nyelviskolákban is bevált a communication-based módszer: a lényege: úgy tanulod a nyelvet, ahogyan a kisgyerek az anyanyelvét, vagyis nem írsz le semmit először, hanem begyakorlod a szófordulatokat, aztán látod leírva is. A kisgyerek sem tud írni-olvasni, amikor kétéves kora körül elkezdi utánozni a szüleit, testvéreit. Sok-sok előkészületet igényel persze az ilyen típusú oktatás (szeretek bevinni tárgyakat – real objects -, képeket, handoutokat, postereket, kártyákat), de megéri, mert hatékony. Nem csak felnőttekkel, hatéves gyermekekkel is kipróbáltam a módszert, akik kezdő angolt tanultak. És működik! Természetesen megértem, hogy nem mindenki akarja követni a módszert, mert a régi rendszerben másként tanítottak tanítani.. És persze mindenki panaszkodik (jogosan), hogy a tanárok túlterheltek (a tantestületi értekezletek 90 %-a értelmetlen időtöltés és szócséplés kombinációja), de ha valaki igazán komolyan veszi a hivatását és sikereket szeretnek elérni, akkor energiát is bele kell fektetnie. Az élmény kárpótol mindenkit, ezt garantálom! :-)

Mi indított külföldre?

Elsősorban a kaland. Egy ország kultúráját turistaként nem tudod megismerni egy-másfél hét alatt. Ahhoz ott kell élni a helyiek között, azt tenni, amit ők, azt enni, amit ők, átvenni a szokásokat, a történelmüket, összehasonlítani más országokéval és a sajátoddal, ezek mind nagyszerű dolgok. És persze ismerkedni, kapcsolatokat építeni, gyakorolni az élő nyelvet, mert az elmúlt egy év alatt nagyon sok új kifejezést tanultam, amit a pub bárjában az öreg kocsmárostól hallottam, vagy a metróban, amikor útbaigazítást kértem. A szleng kifejezéseket csak itt helyben tanulod meg, nem a könyvekből. Nem is beszélve az akcentusról. Ahány ember annyiféleképpen beszél!

 A másik ok, amiért külföldre költöztem, az sajnos a megélhetés.. A tanárok, mint az köztudott, nincsenek túlfizetve és a sok túlóra, az órákra való felkészülés mind a szabadidőből vesz el értékes órákat, amit természetesen ingyen végzel. Ez nem panasz, bár tény. Ilyenkor persze sokan azzal érvelnek, hogy milyen sok szünete van a tanároknak: három (de szép is lenne, ha igaz lenne) hónap nyári szünet, őszi, téli, tavaszi szünet, stb.. De csak az tudja igazán, mennyire szükséges az az egy hónap nyáron, aki próbált valaha reggel héttől délután négyig gyerekekkel foglalkozni és egyszerre húsz-harminc gyerek figyelmét lekötni. :-)

Tehát elindultam én is külföldre, a ködös Albiont választottam. Nem bántam meg. Egy évvel ezelőtt jöttem ki és elmondhatom, a mérleg egyértelműen pozitív. Bár voltak nehézségek, amiket alább részletezek, a sok-sok jó élmény mindenért kárpótolt. Először Essex megyébe költöztem (Kelet-Anglia), ahol egy kis faluban egy családnál dolgoztam nanny-ként. Mivel a tanítás révén volt tapasztalatom, azt gondoltam, tudom majd hasznosítani. És ez így is volt, egy hatéves kisfiút tanítottam, segítettem neki a házi feladatban (spelling, reading, number bonds). Összességében meglepett az a nagy luxus, amibe a család élt: a legújabb hi-tech dolgok, a gyerek mindent megkapott, amit csak szeretett volna és a barátai is hasonló körülmények között éltek. Meglepett, hogy a gyerekeket nem nevelik a szülők (mert dolgoznak reggel héttől este nyolcig),  évente más vigyáz rájuk, nincs állandóság, és ezáltal érzelmi biztonság, ami egy gyermek életében kifejezetten fontos. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért nagyon megkedveltem Benjamint, és végül egy évig dolgoztam nekik. A falusi életet viszont sosem kedveltem igazán főleg, hogy mindössze két pub és egy könyvtár volt az összes szórakozási lehetőség. Az elején, amikor valaki külföldre vetődik, érdemes beiratkozni az amúgy ingyenes (!) könyvtárba. Én például azért szerettem volna olvasókörhöz csatlakozni, hogy barátokra, hasonló érdeklődésű emberekre szert tegyek. A könyvtáros hölgy nagyon kedvesen mondta, hogy van néhány nanny a faluban, megadná az elérhetőségüket. Így találkoztam spanyolokkal csehekkel, németekkel, akikkel aztán együtt jártunk szórakozni, kirándulni a hétvégén. Végül egy év után szétszéledt a társaság, néhányan hazamentek, mások, köztük én is elköltöztem másik városba. Így kerültem Cambridge-be, kedvenc városomba. Idén márciusban jártam itt először és azt gondoltam, milyen jó lenne itt élni. Augusztusban kaptam egy állásajánlatot egy félig magyar, félig angol családtól, hogy tanítsam magyarul a lányaikat, akik 5 és 8 évesek. Imádnivalóan elevenek, és hozzájuk csatlakozik még a család kedvence, Csillag, a vizsla! :-) A város gyönyörű, minden épület minimum nyolcszáz éves, szépen gondozott parkok, folyópart és sok-sok múzeum és könyvtár, program vár mindenkit. És persze nagyon sok a honfitársunk él itt, minden üzletben találtam magyart, vagy legalább olyat, aki ismer magyarokat! Az egyetem miatt pezseg az élet, a magyarok is összetartóak, programokat szerveznek a facebookon.

Ott tényleg kolbászból van a kerítés? Úgy értem, itthonról sokan azt gondolják, ott kevés munkával lehet sok pénzt keresni. Igaz ez?

Természetesen ez nem igaz. Míg néhány évvel ezelőtt egy angol megtehette, hogy pénteken háromkor becsukja az irodája ajtaját és hétfőig be sem teszi a lábát a munkahelyére, ma ezt már a nagymértékű bevándorlás miatt nem teheti meg, mert sokan állnak sorba az állásáért. Az üzletek szombaton és vasárnap is nyitva vannak, a nagyobb bankok szintén, ami nekem furcsa volt, hiszen otthon a bankok többsége délután négykor, pénteken háromkor zár. Itt viszont kényelmesen intézhetem a bankügyeket akár szombat délután háromkor is. Persze ne gondoljuk azt, hogy minden rózsaszín. Az álláshelyekért komoly harc folyik, nehéz manapság jó munkahelyet találni itt is. Sok a munkanélküli de még többen azok az angolok, akik segélyből és önkormányzati lakásban élnek, nem dolgoznak, viszont mindig elégedetlenek. Ők voltak azok, akik gyújtogattak és fosztogattak országszerte augusztusban. Nem a bevándorlók. Ők ugyanis megbecsülik, ha jobb körülmények között élhetnek, mint a hazájukban és keményen dolgoznak.

Folytatás hamarosan...