A blogszülinap alkalmából még egy ajándékot adok nektek. Interjút készítettem egy volt kolléganőmmel, Szücs Krisztával, aki jelenleg Angliában él és dolgozik. Nagyon tanulságos olvasnivaló. Ezúttal ez első részét fogadjátok sok szeretettel:
Mesélj magadról!
Keszthelyen, a Balaton partján születtem, az általános iskolát és a gimnáziumot is ott végeztem, majd a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán szereztem angol nyelvtanár, brit és amerikai irodalom tanár illetve kommunikáció (újságíró) szakos diplomát 2006-ban. Négy évig nyelviskolákban és általános iskolában tanítottam általános és business szaknyelvet, illetve egy magazin riportere voltam.
Milyen élményeid, emlékeid vannak a tanítással kapcsolatban?
Nagyon élveztem a tanítás minden percét, sok kedves kollégával kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, sikereket értem el a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel, csakúgy mint a felnőttekkel, akiktől a mai napig érkezik visszajelzés sikeres nyelvvizsgákról. Mivel a diploma után két évig csak felnőttekkel foglalkoztam, nagy váltás volt számomra a gyermekek világa az általános iskolában, de szerencsére megtaláltam velük a közös hangot és hamar kialakult a jó kapcsolat köztünk, megfogadták, amit tanácsoltam nekik, és szülőktől kaptam olyan visszajelzést, hogy az addig minden iránt teljesen érdektelen nyolcadikos fiuk a szabadidejében a gép előtt ül és a kedvenc zenekaráról szóló cikkeket fordítja. (ez volt ugyanis az egyik szorgalmi házi, hogy bármiről hozhatnak eredeti szöveget és általuk készített fordítást.) Ez a feladat igazán motiválta őket, később már versenyekre vittem néhányukat, ahol szintén sikereket értek el. Ezek azok az élmények, amely miatt megéri ezt a pályát választani. De még számtalan hasonló történt a négy év alatt.
Szerinted az iskolai nyelvoktatás mennyire hatékony? Miért? Hogyan lehetne esetleg még hatékonyabbá tenni?
Az általános és középiskolai nyelvoktatás (tisztelet a kivételnek, vagyis azon kollégáknak, akik nem ezt a módszert követik), sajnos még mindig a „diktálom-fordítsd le” „olvasd el – fordítsd le”elvet követi. Nem csoda, ha a tanulók elveszítik a lelkesedésüket és az óra unalomba csap át. Jó lenne warming-up-pal indítani az órákat, némi ráhangolódás, persze angolul, egy kis játék, scrabble, word chain, akármi, ami motiválja őket. Utána lehet rátérni a fő anyagra, de azt is változatosan, nem minden alkalommal ugyanazokat a feladattípusokat adni, hanem variálni őket. A nyelviskolákban is bevált a communication-based módszer: a lényege: úgy tanulod a nyelvet, ahogyan a kisgyerek az anyanyelvét, vagyis nem írsz le semmit először, hanem begyakorlod a szófordulatokat, aztán látod leírva is. A kisgyerek sem tud írni-olvasni, amikor kétéves kora körül elkezdi utánozni a szüleit, testvéreit. Sok-sok előkészületet igényel persze az ilyen típusú oktatás (szeretek bevinni tárgyakat – real objects -, képeket, handoutokat, postereket, kártyákat), de megéri, mert hatékony. Nem csak felnőttekkel, hatéves gyermekekkel is kipróbáltam a módszert, akik kezdő angolt tanultak. És működik! Természetesen megértem, hogy nem mindenki akarja követni a módszert, mert a régi rendszerben másként tanítottak tanítani.. És persze mindenki panaszkodik (jogosan), hogy a tanárok túlterheltek (a tantestületi értekezletek 90 %-a értelmetlen időtöltés és szócséplés kombinációja), de ha valaki igazán komolyan veszi a hivatását és sikereket szeretnek elérni, akkor energiát is bele kell fektetnie. Az élmény kárpótol mindenkit, ezt garantálom! :-)
Mi indított külföldre?
Elsősorban a kaland. Egy ország kultúráját turistaként nem tudod megismerni egy-másfél hét alatt. Ahhoz ott kell élni a helyiek között, azt tenni, amit ők, azt enni, amit ők, átvenni a szokásokat, a történelmüket, összehasonlítani más országokéval és a sajátoddal, ezek mind nagyszerű dolgok. És persze ismerkedni, kapcsolatokat építeni, gyakorolni az élő nyelvet, mert az elmúlt egy év alatt nagyon sok új kifejezést tanultam, amit a pub bárjában az öreg kocsmárostól hallottam, vagy a metróban, amikor útbaigazítást kértem. A szleng kifejezéseket csak itt helyben tanulod meg, nem a könyvekből. Nem is beszélve az akcentusról. Ahány ember annyiféleképpen beszél!
A másik ok, amiért külföldre költöztem, az sajnos a megélhetés.. A tanárok, mint az köztudott, nincsenek túlfizetve és a sok túlóra, az órákra való felkészülés mind a szabadidőből vesz el értékes órákat, amit természetesen ingyen végzel. Ez nem panasz, bár tény. Ilyenkor persze sokan azzal érvelnek, hogy milyen sok szünete van a tanároknak: három (de szép is lenne, ha igaz lenne) hónap nyári szünet, őszi, téli, tavaszi szünet, stb.. De csak az tudja igazán, mennyire szükséges az az egy hónap nyáron, aki próbált valaha reggel héttől délután négyig gyerekekkel foglalkozni és egyszerre húsz-harminc gyerek figyelmét lekötni. :-)
Tehát elindultam én is külföldre, a ködös Albiont választottam. Nem bántam meg. Egy évvel ezelőtt jöttem ki és elmondhatom, a mérleg egyértelműen pozitív. Bár voltak nehézségek, amiket alább részletezek, a sok-sok jó élmény mindenért kárpótolt. Először Essex megyébe költöztem (Kelet-Anglia), ahol egy kis faluban egy családnál dolgoztam nanny-ként. Mivel a tanítás révén volt tapasztalatom, azt gondoltam, tudom majd hasznosítani. És ez így is volt, egy hatéves kisfiút tanítottam, segítettem neki a házi feladatban (spelling, reading, number bonds). Összességében meglepett az a nagy luxus, amibe a család élt: a legújabb hi-tech dolgok, a gyerek mindent megkapott, amit csak szeretett volna és a barátai is hasonló körülmények között éltek. Meglepett, hogy a gyerekeket nem nevelik a szülők (mert dolgoznak reggel héttől este nyolcig), évente más vigyáz rájuk, nincs állandóság, és ezáltal érzelmi biztonság, ami egy gyermek életében kifejezetten fontos. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért nagyon megkedveltem Benjamint, és végül egy évig dolgoztam nekik. A falusi életet viszont sosem kedveltem igazán főleg, hogy mindössze két pub és egy könyvtár volt az összes szórakozási lehetőség. Az elején, amikor valaki külföldre vetődik, érdemes beiratkozni az amúgy ingyenes (!) könyvtárba. Én például azért szerettem volna olvasókörhöz csatlakozni, hogy barátokra, hasonló érdeklődésű emberekre szert tegyek. A könyvtáros hölgy nagyon kedvesen mondta, hogy van néhány nanny a faluban, megadná az elérhetőségüket. Így találkoztam spanyolokkal csehekkel, németekkel, akikkel aztán együtt jártunk szórakozni, kirándulni a hétvégén. Végül egy év után szétszéledt a társaság, néhányan hazamentek, mások, köztük én is elköltöztem másik városba. Így kerültem Cambridge-be, kedvenc városomba. Idén márciusban jártam itt először és azt gondoltam, milyen jó lenne itt élni. Augusztusban kaptam egy állásajánlatot egy félig magyar, félig angol családtól, hogy tanítsam magyarul a lányaikat, akik 5 és 8 évesek. Imádnivalóan elevenek, és hozzájuk csatlakozik még a család kedvence, Csillag, a vizsla! :-) A város gyönyörű, minden épület minimum nyolcszáz éves, szépen gondozott parkok, folyópart és sok-sok múzeum és könyvtár, program vár mindenkit. És persze nagyon sok a honfitársunk él itt, minden üzletben találtam magyart, vagy legalább olyat, aki ismer magyarokat! Az egyetem miatt pezseg az élet, a magyarok is összetartóak, programokat szerveznek a facebookon.
Ott tényleg kolbászból van a kerítés? Úgy értem, itthonról sokan azt gondolják, ott kevés munkával lehet sok pénzt keresni. Igaz ez?
Természetesen ez nem igaz. Míg néhány évvel ezelőtt egy angol megtehette, hogy pénteken háromkor becsukja az irodája ajtaját és hétfőig be sem teszi a lábát a munkahelyére, ma ezt már a nagymértékű bevándorlás miatt nem teheti meg, mert sokan állnak sorba az állásáért. Az üzletek szombaton és vasárnap is nyitva vannak, a nagyobb bankok szintén, ami nekem furcsa volt, hiszen otthon a bankok többsége délután négykor, pénteken háromkor zár. Itt viszont kényelmesen intézhetem a bankügyeket akár szombat délután háromkor is. Persze ne gondoljuk azt, hogy minden rózsaszín. Az álláshelyekért komoly harc folyik, nehéz manapság jó munkahelyet találni itt is. Sok a munkanélküli de még többen azok az angolok, akik segélyből és önkormányzati lakásban élnek, nem dolgoznak, viszont mindig elégedetlenek. Ők voltak azok, akik gyújtogattak és fosztogattak országszerte augusztusban. Nem a bevándorlók. Ők ugyanis megbecsülik, ha jobb körülmények között élhetnek, mint a hazájukban és keményen dolgoznak.
Folytatás hamarosan...
Megvan még az elmetérképünk a jelen időkről? Mert ha igen, akkor most lássuk az utolsó igeidőt: a present perfect continuous -t.