Ötórai tea Byronnal – a cambridge-i művészkávézók világa, ahol a cikkeim születnek
Egy hideg, nyirkos január végi vasárnap tökéletes alkalom az íráshoz. Különösen, ha azt a nagy szerelmeim társaságában tehetem: mellettem többek közt Charles Dickens, William Blake és Robert Burns kapott helyet a polcokon, a nagy csésze angol teámat pedig a CB2 Café nevű, bohémek által (is) látogatott kávézóban kortyolom.
Mikor először jártam itt, a belvárosbeli központi, mégis eldugott helyen, rögtön beleszerettem. Olyan, mintha a könyvtár és a kávéház lépett volna házasságra: esténként csend, félhomály fogad, a sarokban világmegváltó terveiket szövögető fiatalok, és jegyzeteikbe, laptopjaikba merült egyetemisták üldögélnek.
Cambridge-ben több hasonló kávézó is van: a másik kedvencem a CB1 (amely szintén a városrész irányítószámáról kapta a nevét), ahol egy esős, októberi estén jártam először egy író-olvasó találkozón. Ahogy beléptem, tudtam, hogy ez a kávéház is a törzshelyem lesz: a couleur locale, a hely hangulata magával ragadott. Halk zene, gyertyák és mécsesek, a polcokon klasszikusok és kortárs irodalom.. Éppen a teámat hozták ki, amikor mellém huppant egy bury st. edmunds-i írónő, Jacqueline és egy hozzám hasonló laikus irodalomkedvelő hölgy.
Izgatottan vártuk az estét, amelyen egy skót költő, egy new york-i írónő, a híres New School tanára, valamint egy helyi egyetemi irodalomprofesszor és amatőr költőnő volt a főszereplő.
A highland-i és az amerikai akcentus különös bájt adott a verseknek, illetve a regényrészletnek, amelyet felolvastak.
Jacqueline-nel, újdonsült ismerősömmel a költészetről beszélgettünk. Elmesélte, hogy nemrégen jelent meg a legújabb verseskötete, a Cats and Other Myths és hogy ő nem is olyan híres, mint ahogyan azt gondolnám (miközben a londoni könyvesboltok is árulják a műveit..)
Csodás este volt, azóta is igyekszem minél több felolvasóesten részt venni, mert feltölt, inspirál és főleg mert a könyvtárban nem élvezhetem a kedvenc tejeskávémat olvasás közben...