Megtanítalak angolul

Megtanítalak angolul


Féltekék 2

2011. január 28. - Mrssheperd

Agyad csupán egy kb. 1300 g súlyú szövetállomány a két füled között – mégis az ismert világ legbonyolultabb képződménye. Annyi neuront tartalmaz, ahány csillag van a Tejútrendszerben, és oly keveset tudunk a működéséről, mint a galaxisunk csillagairól.

Régóta ismert, hogy a test jobb oldalán haladó idegek többsége az agy bal féltekéjéhez kapcsolódik, míg a test bal oldalán futó idegek az agy jobb oldalában végződnek. Ha egy tárgyat a jobb kezünkkel érintünk meg, akkor a mozgást és az érzékelést a bal agyfélteke vezérli.

Az agyféltekék működésben és rendeltetésben is különböznek egymástól. Az utóbbi harminc évben számos kísérlettel támasztották alá, hogy a bal agyfélteke irányítja a verbális, racionális folyamatokat, míg a jobb félteke a térbeli látás, a képfelismerés és az érzelmi tevékenységek területe. A bal agyfélteke feladata jobbára a lineáris típusú folyamatok irányítása (vagyis azoké a feladatoké, amelyek egymás után következnek), míg a jobb agyfélteke feladatai közé azok a problémák tartoznak, amelyek az egyidejűséget vagy a párhuzamosságot követelik meg. Amikor beszélünk vagy írunk, gondolatainkat egy lineáris szóláncba fűzzük. Ezzel ellentétben, ha egy térbeli viszonyt szeretnénk megfigyelni, akkor több dolgot kell figyelembe venni: a részek összefüggését és az egészet is.

A bal agyfélteke funkciói: a logikus gondolkodás, a részletekre való fogékonyság, a tények tisztelete, a szavak és a nyelv ismerete, a jelenben és a múltban való gondolkodás, a matematika és a különböző természettudományok ismerete, illetve vonzódás hozzájuk, a felfogóképesség és az értelem, a tudás, a felismerés, a rendben, illetve rendszerben való gondolkodás, a dolgok és tárgyak nevének ismerete, a realitásokban való gondolkodás és cselekvés, a stratégiaformálás, a gyakorlatiasság és a biztonság.

A jobb agyfélteke felségterületéhez a következő funkciók tartoznak: az érzések és a megérzések, a nagy egészben való látásmód, az imagináció, tehát a képekben való gondolkodás, a szimbólumok és az ábrák iránti vonzalom, a jelen és a jövő felé való orientáltság, a filozófia és a vallás iránti vonzalom, a dolgok mélyebb megértése, a hiedelmek és a hitek, a térben való felfogóképesség és gondolkodás, a dolgok működésének ismerete, a fantázia előtérbe kerülése, a lehetőségek felismerése, az indulatosság, hevesség és a kockázatvállalás.

Nagyon sokáig úgy tartották, hogy a két félteke közül a bal agyfélteke a fontosabb, ám ma már nyilvánvaló, hogy egyformán értékesek. Felfedezték, hogy miközben az ember valamilyen lineáris aktivitást végez (ír, beszél vagy számol), a jobb agyfélteke a tevékenyen működő bal agyféltekéhez képest inaktív és leginkább alfa tevékenységet mutat. De ha az ember rajzol, akkor a jobb agyfélteke aktívabb a balnál. Feltételezhető, hogy amíg az egyik oldal a felmerülő feladattal foglalkozik, a másik igyekszik őt ebben nem zavarni. Az EEG jelekből a kutatók arra következtettek, hogy a bal agyfélteke főleg az analitikus gondolkodású embereknél - ügyvédeknél, hivatalnokoknál -, míg a jobb félteke inkább a művészi beállítottságú embereknél domináns.

Mivel társadalmunkban elsősorban a racionalitást és a verbális képességeket értékeljük, ezért sokáig a bal agyféltekét tekintették a fontosabbnak és az uralkodónak. Az a lényeg, mondták sokan, hogy a gyerek már az elemi iskola első osztályában írni, olvasni tudjon és minél jobban értsen a számtanhoz. Ezek mind a bal agyfélteke feladatai. A jobb féltekének semmi esélye arra, hogy kifejezésre jusson. Ezért nem igaz az, hogy a bal agyfélteke eredendően domináns. Ez az elsődlegesség csak látszólagos, és abból adódik, hogy az emberek a hétköznapok folyamán többet használják a bal agyféltekéjüket.

A tudósok még most sem tudják pontosan, hogyan működik az agy, miként tárolja az információkat a neuronok aktivitásának változásával, hogyan teszi el az emlékképeket, és miképp veszi elő, újítja fel őket. Az azonban biztos, hogy agyunk működését akkor tarthatjuk csúcsformában, ha nyitottak vagyunk az új eszmékre, ötletekre, ha idegen nyelveket tanulunk, ha keresztrejtvényt fejtünk vagy más fejtörővel foglalkoztatjuk az agysejtjeinket.

Természetesen agyunknak arra is szüksége van, hogy egészségesen táplálkozzunk, és rendszeres testmozgást végezzünk. Ez a két legfontosabb eszköz ahhoz, hogy agyunkat egészségesen tartsuk, és optimálisan kihasználjuk a képességeit – függetlenül attól, hogy működésében a jobb vagy a bal félteke dominál.

 

Féltekék

A Daily Telegraph annak idején publikált egy egyszerű tesztet, amellyel egy csinos női sziluettet bambulva bárki megállapíthatja, hogy agyának inkább jobb-, vagy inkább bal féltekéjét használja. Kipróbálod?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amennyiben a táncosnőt az óramutatóval megegyező irányban látod forogni, az azt jelenti, hogy az agyad jobb féltekéjét használod többet. A jobb agyfélteke funkciói közé tartozik a művészi tehetség, a zenei hallás, az intuíció, a képzelet, a háromdimenziós alakok, a megérzés, a képzelő erő, a gyakorlati tudás, a vallásos vagy spirituális gondolkozás, a tág perspektívákban történő vizsgálódás.

Ellenkező esetben, ha a táncosnőt az óramutató irányával ellentétes irányban látod forogni, akkor a bal féltekéjét használod többet az agyadnak. A bal agyfélteke funkciói közé tartozik a logikus, tudományos gondolkodás, beszélt és írott nyelv, olvasás, számolási tehetség, az elméleti tudás, logika, részletek megfigyelése, az alapos megértés, rendszeresség, meggyőződés, a stratégiai gondolkodás.

Neked merre forog? Ha erősen koncentrálsz, megfordíthatod a forgás irányát. Próbáld ki, képes vagy rá?

Hámori József nemzetközileg is elismert agykutató szerint bár a jellemzők leírása helyes és a grafikus teszt is látványos, a biztos megállapításhoz komolyabb vizsgálat szükséges. Ráadásul ezek a tulajdonságok nagyban keverednek. Természetesen vannak alapvető jellemzők, hogy a domináns bal agyféltekéjű ember logikusabban gondolkozik, a jobbos pedig kreatívabb, a domináns jobbos egyébként igen ritka.

A két agyfélteke igazán akkor tudja egymás munkáját segíteni-kiegészíteni, ha agyunkat jól tápláljuk (vitamindús étrend), rendszeresen megtornáztatjuk (agytréning), pihentetjük (relaxálás, meditálás) és kikapcsoljuk (minőségi, megoldó álmot hozó alvás).

süti beállítások módosítása