A "Miért tanuljak angolul?" című bejegyzésben leírt gondolatot folytatnom kell: a legnagyobb hátráltató erő a nyelvtanulásban, ha azt valami szükséges dolognak vesszük. Így teljesen elveszik a dolog élvezeti értéke. És azt már írtam, hogy amit az ember szeret csinálni, abban szárnyakat kap!

Én egyébként így vagyok a nyelvtanítással is. Nyelviskolában vagy magánórákon, ahol mérhetően nagyobb a tanulók motiváltsági szintje és lelkesedése, mint egy általános iskolai tanórán, én is röpködök. Többször előfordult már velem, hogy egy jól sikerült óra után még hosszú ideig teljesen feldobódva jártam-keltem, és nehezen álltam át „lazíts” üzemmódra. És tényleg tudok hangosan kiabálni és fél lábon ugrálni örömömben, amikor egy tanítvány a sikeres nyelvvizsgájáról beszámol! Az alapvetően pozitív hozzáállásom lelkesít másokat, és az ő lelkesedésük visszahat rám. 

Arról biztosíthatlak, hogy az én lelkesedésem már megvan. De mi a helyzet veled?