Cambridge-i magyarok első találkozója


Minden egy hozzászólással kezdődött a Facebookon... Egy oldalon, amely a városban élő, dolgozó honfitársainkat hivatott összegyűjteni, megjelent egy komment arról, hogy mennyien is lakunk itt valójában. Az oldal moderátora, Ivett, írta, hogy de jó lenne, ha egyszer tudnánk találkozni. Az én kérdésem a hol és mikor volt. Dánieltől érkezett a következő hozzászólás, egy jó kis pubot ajánlott helyszínként és egy két héttel későbbi dátumban meg is egyeztünk. Így a Találkozó gondolata körülbelül tíz perc leforgása alatt született meg.  

A hely lefoglalva, a találkozó ténye minden fórumon terjesztve, mi pedig épp hátradőltünk volna, amikor jött egy sms Ivettől, hogy gond van: miután szerdán ismét felhívta a helyet, hogy megerősítse a szombati foglalást, a pub managere állítólag nem tudott az rendezvényről.. Őrült telefonálgatás és pub kereső túra kezdődött, végül csütörtökön délelőtt sikerült egy nagyszerű, elegáns, tágas, helyet találni - az egész emeletet megkaptuk!

Kértünk visszajelzést a részvételi szándékot illetően, eszerint is adtuk le a foglalást, és annak ellenére, hogy voltak negatív felhangok („leszünk majd öten!”), magunk sem hittük, hogy valóban mindenki eljön és több mint 40-en fogjuk majd körbeülni a sok kis asztalkából kirakott nagy kört!
Az este közös beszélgetéssel kezdődött, mindenki elmondta, Magyarország melyik részéről érkezett (jó volt hallani a boldog felkiáltásokat: „Jajj, de jó, Ti is szegediek vagytok?”), hogy mióta él Angliában, Cambridge-ben és hogy mivel foglalkozik. Sokan mondták, hogy négy éve, hat éve, hét éve, nyolc éve vannak itt, mígnem egy srác, akire éppen sor került, csak annyit mondott: „Szerdán érkeztem!” - mondani sem kell, hatalmas tapsot kapott! (Hozzáteszem, micsoda szerencsés ember, amikor én kijöttem, senkit sem ismertem, ő pedig ideérkezése után 4 nappal egy 40 fős társaságba csöppent!).

Az egész este nagyon jó hangulatban telt, igyekeztem mindenkivel pár szót váltani és egy rövid közvélemény-kutatást végezve az összejövetelek gyakoriságát illetően, közösen megállapodtunk, hogy ezentúl minden hónap első hétvégéjén ugyanitt, ugyanekkor! Ildi és Janka, akik kürtőskalácsot készítenek és árulnak a városban, hoztak jó néhány doboz sütit, amivel máris nagymértékben csökkent a hazai ízek iránti vágyunk! Még maradt annyi, hogy a pub személyzetét is megkínálták, csak hogy lássák, hogy mulat a magyar!

A találkozót nemcsak szórakozás céljából (bár annak sem volt utolsó) szerveztük, hanem azért is, mert hasznos egy olyan fórum, ahol kicserélhetjük a tapasztalatainkat, segíthetünk egymásnak lakást, munkát találni, akinek van egy ötlete, jó tanácsa, vagy kérdése, megoszthatja a Facebook oldalon.
Felmerült még egyéb összejövetelek gondolata is, például egy bolhapiac, ahol a használt cuccainkat lehetne kicserélni, eladni, illetve a jó idő beköszöntével szabadtéri rendezvényeket is tarthatnánk.

Bátran ajánlom külföldön élő honfitársaimnak, hogy szervezzenek hasonló találkozókat, ahol nem a megjelentek számán van a hangsúly, hanem, hogy végre megint magyar szót hallottunk és  nagyokat nevettünk olyan poénokon, amelyeket csak MI, MAGYAROK értünk!