Az előző bejegyzést folytatva: persze nem csak a gyerekeinket címkézzük lépten-nyomon, magunkra is aggatunk folyton ilyen-olyan jelzőket! A legrosszabb, ha az "Én ehhez nem értek!", az "Áááá, ehhez én teljesen hülye vagyok!" vagy a "Nekem ez úgysem fog menni, már a tanárom/anyám/apám is megmondta!" szerepel a leggyakrabban a magunkról alkotott véleményünkben.

És azt hiszem, itt jön a képbe a pedagógusok felelőssége is. Bevalljuk vagy sem, mindannyiunknak számít az első benyomás, és hajlamosak vagyunk az alapján beskatulyázni diákjainkat. De igenis kötelességünk lenne időnként felülvizsgálni a skatulyáinkat, megnézni azt a gyereket még egyszer és esetleg magunkban vagy fennhangon bocsánatot is kérni tőle, ha kiderül, hogy mégsem olyan, amilyennek gondoltuk!

Hogy ehhez nagy adag empátia, odafigyelés és türelem szükséges? Ja kérem, aki csak a nyári szünet miatt megy pedagógusnak?!